-
-
Ingyenes
-
A XXIX. Kalocsai Paprikafesztiválon mutatkoztak be csoportjaink
KalocsaA Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület csoportjai 2018. szeptember 14-15-én "Velünk élő hagyományok" című műsoron mutatkoztak be. Az Érsek kertben megrendezett fesztiválon a folklórprogramok nagy népszerűségnek örvendenek, így egyesületünk népszerűsítésére és megismerésére a városi rendezvény jó alkalom. Pénteken a gyermekek szerepeltek: Palánta, Négykézláb és Kisbokréta csoportok.
-
-
Őszi Táncház
KalocsaA Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület 2018. október 13-án táncházat szervez tagjai részére, melyen 18 órától a gyermekek, 19 órától pedig a fiatal és felnőtt korosztály ismerkedhet a Kárpát-medence tájegységeinek táncaival. A táncházban Pogrányi Miklós és barátai muzsikálnak ill. az egyesület tanárai tanítanak.
-
-
„Tóth Ferenc gyermektánc verseny” – Kecskemét
Kecskemét2018. november 4-én, egyesületünk Bokréta csoportja részt vett a Tóth Ferenc koreográfiai versenyen Kecskeméten, melyet az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület szervezett. A verseny előválogatói két helyszínen zajlottak: Szekszárdon és Kecskemét. A versenyre gyermek koreográfiával lehetett nevezni, így a Bokréta csoport Illésné Koszta Krisztina és Illés Zoltán vezetésével és koreográfiájával nevezett, melynek címe: "Lóvásár".
-
„Kalocsai mesterkurzus ” – Jászberényben
Jászberényhttps://www.youtube.com/watch?v=XhP8qwrB0w4
-
A pécsi helyi termelők vásárán mutatkoztak be táncosaink.
Pécs2018. november 24-én a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület Pécsen szerepelt a helyi kézművesek vásárán. A kalocsai hagyományok - tánc és viselet - bemutatása mellett, kalotaszegi táncokat is láthattak a nézők. A szervezők célja volt, hogy a projekt záró napját különleges produkcióval zárják. Köszönjük a meghívást: Fekete Kitti szervezőnek.
-
-
„Karácsonyi forgatag”
A "Karácsonyi forgatag" első napja: 2018. 12. 12. Melyre szeretettel várjuk a Palánta és Négykézláb csoport táncosait és hozzátartozóit. A forgatag első napján kézműves játszóház és karácsonyi műsor várja az érdeklődőket.
-
„Karácsonyi forgatag”
A "Karácsonyi forgatag" második napján, 2018. december 13-án a Kisbokréta és Bikfic csoport tagjait várjuk kézműves foglalkozásra. A délután folyamán karácsonyi meglepetéseket készítünk, e mellett műsor várja a gyermekeket.
-
„Karácsonyi forgatag”
KalocsaA "Karácsonyi forgatag" harmadik napján, 2018. december 14-án a Bokréta és Csajgorás csoport tagjait várjuk ünnepi összejövetelünkre.
-
„Karácsonyi forgatag”
A "Karácsonyi forgatag" negyedik napján, 2018. december 15-én a Rezeda csoport tagjait várjuk szeretettel ünnepi összejövetelünkre.
