• Táncháztalálkozó 2024

    Budapest

    Egyesületünk felnőtt tagjai 2024. 04. 06-án részt vesznek a "Járd ki lábam" c. Muharay Szövetség által összeállított műsoron.

  • „Ez a kicsi mulatság” – Kókai fesztivál

    Kóka

    Köszönjük a Kóka néptáncegyüttes meghívását 2024. 04. 27-én megrendezésre kerülő "Ez a kicsi mulatság" c. műsorára, ahol egyesületünk Bokréta csoportja két koreográfiával és a Csajgorás csoport 3 párja mutatkozott be kalocsai táncokkal. párja mutatkozott be kalocsai táncokkal.

  • Első Iringó Gyermekfesztivál

    Akasztó

    A Kalocsai Liszt AMI és a Bokréta Egyesület Lurkók és Bikfic csoportja május 11-én az Iringó Gyermek Néptánctalálkozón vett részt Akasztón. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, hiszen egy kiváló program volt, rengeteg élménnyel tértek haza a gyerekek.  

  • Pünkösdi fesztivál – Családi nap 2024

    Kalocsa, Érsekkert

    Mint minden évben, a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület május végén megrendezi családi napját, ahol az egyesület minden csoportja bemutatkozik az szülőknek-érdeklődőknek. A színpadi produkciók mellett kísérő programként népi játszóház és kézműves foglalkozások kerülnek megrendezésre. Ezen a délutánon minden egyesületi tagot megvendégelünk, közös tánccal zárjuk az esetményt.

  • Kalocsa, Érsekkert

    A Pünkösdi Népművészeti Fesztivál keretében, a Duna Művészeti Társaság HUNGARIKUMOK című táncszínházi előadását nézhetitek meg szombaton este az Érsekkertben, a Szabadtéri Színpadon!Bemutatásra kerül többek között: a hortobágyi pásztorkultúra, a matyó népművészet, a sárközi viselet, a busó télűző szokások és a KALOCSAI népművészet, amelyen egyesületünk tagjai közreműködnek.

  • Pünkösdi felvonulás és folklórműsor

    Kalocsa Érsek kert

    Színpompás forgataggal találkozhattok vasárnap délután a belvárosban 2024. 05. 19-én, ahol egyesületünk minden csoportja részt vesz.

  • Budapest – Dunakarnevál

    Budapest

    Egyesületünk és a Kalocsai Liszt AMI táncosai a Piros Rózsa Táncegyüttes táncosaival közösen mutatták be a Kalocsai Lakodalmas koreográfiát a Dunakarneválon Budapesten a Nemzeti Múzem kertjében!  

Accessibility